Bert Hellinger 1925. december 16-án
született a
németországi Leimenben katolikus szülők
gyermekeként. A keresztségben az Anton nevet kapta,
később maga vette fel a Suitbert nevet
Szent Suitbert után, aki 637-713 között a frízek
apostola, vándorpüspök volt. A név jelentése:
gyorsaság vagy erő révén ragyogó. Édesapja mérnök
volt, az édesanyja életének előterében a férjéről és a
három gyermekről való gondoskodás állt.
Tanulmányait Kölnben kezdte, majd
tízéves korától Löhrben, a marienhilli szerzetesrend
internátusában, illetve – ennek államilag elrendelt
feloszlatása után – 1941-től Kasselben folytatta.
1942-ben, 17 évesen behívták munkaszolgálatra, egy évvel
később pedig sorkatonaként a nyugati fronton,
Franciaországban harcolt. Achennél amerikai hadifogságba
esett. Egy belgiumi hadifogolytáborba került, ahol
társaival együtt a hadsereg utánpótlásban dolgozott
szigorú körülmények között. Egy év fogság után társai
segítségével megszökött. A szökés után rövidesen
növendék lett a marienhilli szerzetesrendben. A
szerzetesrend tagjaként a würzburgi egyetemen
filozófiát, teológiát és pedagógiát tanulhatott.
1951-ben pappá szentelték. A rend vezetői 1952-ben a
Dél-afrikai Unióba küldték. Az ottani egyetemen
pedagógiát tanult még három évig, hogy felsőfokú tanári
képesítése legyen.
Egyházi vezetőitől sokféle megbízást kapott a
kulturális munkák területén. Papi szolgálatot látott el
egy nagy létszámú gyülekezet katedrálisában;
misszionáriusként dolgozott, amikor is a helyi közösség
plébánosa valamint egy nagy bennszülött elitiskola
igazgatója és tanítója lett; továbbá foglalkozott
tanítók továbbképzésével. Ebben a közegben figyelte
meg, hogy a természeti népeknél milyen nagy jelentősége
és gyógyító ereje van az ősök tiszteletének.
1964-ben ismerkedett meg
a csoport-dinamikus önismeret fejlesztéssel és az újonnan
elsajátított módszerrel vezetett csoportjai révén nevet
szerzett magának a német szakmai körökben. A hatvanas
évek végén pszichoanalitikus-képzésen vett részt
Bécsben, majd újabb és újabb módszereket tanult,
amelyeket egymás után próbált ki és épített be terápiás
munkájába. Ilyenek például az ősüvöltés-terápia (Arthur
Janov), a tranzakcionális analízis (Eric Berne), a
hipnoterápia (Milton Hyland Erickson), a
rendszerszemléletű családterápia, a neurolingvisztikus
programozás (John Grinder, Richard Bandler). Különös
jelentősége volt számára a kontextuális terápia a
magyar származású Amerikában élő Böszörményi-Nagy
Ivántól.
Közben 1971-ben kilépett a
szerzetesrendből és megvált papi kötelezettségeitől. Gondolkodásmódja áthidal minden ideológiát,
fölöttük áll, a létezés középpontjára figyel, ahová már-
vagy még nincsenek szavaink. Egy jellemző mottója:
"A legmélyebb valóság nem a boldogság,
hanem a fájdalom. Ez a legvégső valóság. Hogy miért, azt
nem tudom megmagyarázni. De valószínűleg azzal áll
kapcsolatban, hogy a fájdalom teszi lehetővé, hogy
búcsút vegyünk az átmenetitől. Ha összességében nézzük
az élet valóságát, akkor azt látjuk, hogy átmeneti és
mulandó. Mögötte azonban valami maradandó hat, bármi
legyen is az. Nem tudom és nem is akarom definiálni. Ám
a fájdalom arra utal, ami mögötte van. A fájdalom teszi
lehetővé, hogy meglássuk és elinduljunk felé."
A családfelállítás módszerével először
Amerikában találkozott. Később – a nyolcvanas évek
elején, a Lindauban megrendezett Pszichoterápiás Hetek
alkalmával – Thea Schönfelder csoportjában
szerepvállalóként volt része abban a meghatározó
jelentőségű élményben, amelynek hatására a módszert
alkalmazni kezdte. A családfelállítással a nyolcvanas
években kezdett el foglalkozni s azt hamarosan a
pszichoterápia igencsak hatékony módszerévé
fejlesztette, amellyel a terapeuták és klienseik a
problémák megoldásának forradalmian új lehetőségét
kapták a kezükbe. Mindezt 1988 és 1993 között tartott
előadásaiban fogalmazta meg és tette ismertté először
nagyobb közönség előtt. Bert Hellinger rendszeresen
demonstrálta módszerét a kollégák által szervezett
nagycsoportokon, és hamarosan megjelent – Gunthard Weber
szerkesztésében – a terápiáját bemutató könyv.
1992-től a Hellinger-féle
családfelállítás rohamosan terjedt a német
nyelvterületen, a kilencvenes évek végétől pedig az
egész világon. Jelenleg a szellemi mozgással kapcsolatos
tapasztalatainak tanítása és átadása áll tevékenységének
központjában.
