Hellinger Intézet Magyarország

A

 
 
 
Pálmai Dezső          rendszerterapeuta; család- és szervezetállító
A Hellinger Intézet Magyarország igazgatója  
 
1947-ben született Pécelen
 
1970-1976 között a Teológiai Akadémián tanult, ahol lelkész diplomát szerzett pszichológiai szakvizsgával. 1976-ban vezetői,  2006-ban pedig  mediátori tanfolyamot végzett.  Az ezredfordulón ő szerkesztette és adta ki az Érték -és ezredforduló folyóiratot, melyekben ő maga is publikált.

2000-ben ismerte meg a Hellinger-féle családállítást. A németországi IFOSYS Intézetnél  szerzett képesítést integratív család- és rendszerterapeutaként, eközben részt vett Bert Hellinger képzési kurzusain. A Hellinger Intézetet vezette és Bert Hellingerrel - akit két alkalommal is meghívott Magyarországra konferenciát tartani - jó kapcsolatban  állt. Munkája során alkalmazta mind a klasszikus, mind a szellemi családállítást.

2012. januárjában elhunyt