 Pálmai
Dezső
teológus -
családfelállító
|
1947. október 6.
napján születtem Pécelen, ahol általános- és középiskolába jártam, utána
szakmát tanultam, majd letöltöttem a katonaidőmet. 1970-1976 között a Teológiai
Akadémia következett, ahol lelkész diplomát szereztem pszichológiai
szakvizsgával. 1976-ban a MÉM Mérnök- és Vezetőképző Intézet vezetői
tanfolyamát, 2006-ban pedig az University of New Mexico mediátori tanfolyamát
végeztem el Budapesten. A Hellinger-féle családfelállítást
2000-ben ismertem meg, 2006-2008 között pedig a németországi IFOSYS
Intézetnél szereztem meg a hozzá szükséges képesítést; integratív
szisztémikus család-és rendszerterapeutaként. A magyarországi Hellinger Intézetet
vezetem, Bert Hellingerrel kapcsolatban állok, honlapján
nyilvántart. Munkám során alkalmazom mind a klasszikus, mind a szellemi
családfelállítást.
Időpontjaim:
|
2010. március 6. szombat
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
|
2010. március 13. szombat
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
|
2010. március 17. szerda
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
|
2010. március 27. szombat
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
|
2010. március 31. szerda
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
|
2010. április 3. szombat
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
|
2010. április 14. szerda
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
|
2010. április 17. szombat
10.00-18-00 óráig |
saját
családfelállítás |
betelt |
| segítő
résztvevő |
jelentkezhet |
Jelentkezését
névvel és telefonszámmal (!), valamint a kiválasztott időpont megjelölésével
az info@hellingerintezet.hu címre
küldje el.
Helyszín:
1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 7. félemelet. Térkép
A Kérdőív
a készülést, az információgyűjtést szolgálja a saját családállítás
alkalmára. Elsősorban saját maga részére töltse ki, de szívesen veszem, ha
megküldi a palmai@hellingerintezet.hu
e-mailemre. Elérhetőségem: 06/30/962-8090
Saját családállítás
esetében 10.000,- Ft-tal, segítő résztvevőként 3.000,- Ft-tal
támogathatja a családállítás alapítványi működését. Befizetheti
aznap a helyszínen vagy előre átutalhatja a Hellinger Intézet bankszámlájára:
10300002-10367154-49020013.
A
Hellinger Intézet Közhasznú Alapítvány
Közhasznú
szervezetként fogadhatja az SZJA 1%-át.
A boríték
címzése:
Újrakezdőkért
Alapítvány - Hellinger Intézet, adószáma: 18073609-1-42 Minden további
támogatásért köszönet! Bankszámlaszámunk: Hellinger Intézet
10300002-10367154-49020013
TÁMOGATÓK

|